Művelődési Osztály
Az egyes ügytípusok megnevezésére kattintva információkat találhat az ügy intézése során alkalmazott speciális jogszabályi rendelkezésekről, az eljárás megindítására szolgáló kérelemhez csatolandó mellékletekről, az ügyek intézésére illetékes ügyintézőkről, valamint az eljárással kapcsolatos költségekről.
A külföldi bizonyítványok, oklevelek Magyarországon megszerezhető bizonyítvánnyal és oklevéllel egyenértékűként történő elismerése és honosítása, igazolás kiállítása a Magyarországon szerzett oklevelekről és bizonyítványokról
A tv-ben meghatározottaktól eltérő típusú közoktatási intézmény alapítása, illetve alapításának engedélyezése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 23.§ (1) bekezdése alapján
Az iskolákban alkalmazható bizonyítványnyomtatványok előállításának és forgalmazásának engedélyezése (Kt. 72.§ (2) és 93.§ (1) bek. l) pontja
Külföldi és nemzetközi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartásba vétele és működésének engedélyezése, a nemzetközi szerződés alapján létrejött nevelési-oktatási intézmények nyilvántartásba vétele; külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézmény alapításának engedélyezése, nyilvántartásba vétele; ideiglenes működési engedély kiadása ideiglenes menedéket élvező gyermekek részére alapított nevelési-oktatási intézmény számára, az intézmény nyilvántartásba vétele (Kt. 108.§ (2), (4), (6) és (11) bek.)
Nyelvoktató kisebbségi iskola nyilvántartásba vétele és a működés megkezdéséhez szükséges engedély kiadása (Kt. 122.§ (11) bek.)
Pedagógus-továbbképzési program alapításának engedélyezése, a program indításának engedélyezése, továbbképzések nyilvántartása a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 7-8. §-ai alapján
Kerettantervek jóváhagyása a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V.20.) OM rendelet 5.§ (9) bekezdése alapján
Számítástechnikai-alkalmazói (szoftver) szakértői engedélyek kiadása a 17/1997. (IV.18.) MKM rendelet alapján
A nyugellátás igénybevétele szempontjából szolgálati időnek számító magyar állami ösztöndíjjal külföldön folytatott tanulmányokról igazolás kiállítása
Külföldön tanuló magyar diákok tanulmányi idejének igazolása
Magyarországon közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményben szerzett bizonyítványok, oklevelek (egyéb iskolai dokumentumok) hitelesítése
Időszaki lapok nyilvántartásba vétele
Kulturális területre vonatkozó szakértői engedélyek kiadása
Szerzői és szomszédos jogi közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vétele
Szakemberek szervezett képzésének, továbbkézésének akkreditációja
Muzeális intézmény alapításához, megszüntetéséhez szükséges engedély kiadása
A kulturális szakértők működésének engedélyezése
Az oktatási és kulturális miniszter a külön jogszabályokban meghatározott hatósági ügyekben elbírálja az elsőfokon eljárt hatóság döntése ellen benyújtott fellebbezéseket. Az ügytípusok megnevezéseire kattintva az ügyben elsőfokon eljáró hatóság internetes honlapjára jut, ahol az egyes eljárások jellegzetességeit, az azokkal kapcsolatos főbb tudnivalókat részletesebben is ismertetik.
Az országos szakértői és vizsgáztatási névjegyzékbe, valamint az országos szakmai szakértői és az országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe való felvétel és törlés
Az egyedi érettségi vizsgatantárgyak akkreditációja
Szakmai tankönyvvé minősítés, a tankönyvjegyzékbe történő felvétel és törlés
A szomszédos államokban élő magyar diákok diákigazolványainak kiadásával, cseréjével, visszavonásával és nyilvántartásával összefüggő ügyek
A szomszédos államokban élő magyar pedagógusok és oktatók részére járó pedagógusigazolvány, oktatói kártya kiadásával, cseréjével, visszavonásával és nyilvántartásával összefüggő ügyek
A nem állami, nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények fenntartói számára járó normatív állami hozzájárulási ügyekben fellebbezés elbírálása másodfokon
Nyelvvizsga-bizonyítványok honosítása, a nyelvvizsgák anyakönyvi nyilvántartásának vezetése
Vizsgaközpont, vizsgarendszer, vizsgaeljárás akkreditálása
forrás: http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1162?
Elérhetőség:
Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
Kiskunfélegyháza, 6100 Kossuth u. 1. II.emelet 97-101.
Telefon: 76/461-255, 76/562-028
E-mail: muvelodes@kiskunfelegyhaza.hu
Ügyfélfogadás helye:
Polgármesteri Hivatal
6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 1.
II. emelet 97.
Ügyfélfogadási idő:
hétfő: 7.30-12.00 óráig; délután: nincs ügyfélfogadás
kedd-szerda: 7.30-12.00 óráig és 13.00-16.00 óráig,
csütörtök: nincs ügyfélfogadás
péntek: 7.30-12.00 óráig
Vonatkozó jogszabályok:
- 1993. évi LXXIX.tv. a Közoktatásról
- 2003.évi LXI.tv. a Közoktatásról (az 1993.évi módosítása), illetve az aktuális éves módosítások
- 11/1994.(VI.08,) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről
- Minden évben a tanév rendjét meghatározó OM rendelet
- Az Oktatási és Kulturális Közlönyben megjelenő (összes) jogszabály
Helyi rendeletek:
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2004. /IV.30./ rendelete az önkormányzat közművelődési feladatellátásáról (átdolgozás alatt)
Kiskunfélegyháza város önkormányzat képviselő-testületének 57/2004. (VII.01.) rendelete a sportról, melyet a 47/2009. (XII.18.) rendelet módosított
25/2010. (VIII. 26.) számmal elfogadott rendelet a tandíj, térítési díj mértékéről
Köztisztviselő munkatársak:
Dr. Kása Zsuzsanna osztályvezető
Tel: 76/562-028
Email: muvelodes@kiskunfelegyhaza.hu
Munkakör:
- Kiadja a Jegyzői hatáskörbe tartozó működési engedélyeket
- Felügyeli Az Önkormányzat fenntartásában működő intézményeket, miszerint :
- Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda, Darvas József Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Kiskunfélegyházi Összevont Általános Iskola, Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény, Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Móra Ferenc Művelődési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház, Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Tourinform Iroda, Félegyházi Közlöny
|
|
Képviseli az osztályt.
|
|
|
Gondoskodik az irányítása alatt álló osztály munkájának szervezéséről és a folyamatos munkafeltételek biztosításáról.
|
|
|
Részt vesz a képviselőtestületi üléseken, a képviselőtestület bizottságainak ülésein és ott a tevékenységet érintő felmerült kérdésekben állást foglal.
|
|
|
Gondoskodik a hatósági munka színvonalas intézéséről, a korszerű és gyors ügyintézésről, ügykezelésről, a törvényesség betartásáról.
|
|
|
Gyakorolja a kiadmányozási jogot.
|
|
|
Megállapítja az osztály szervezeti egységeinek tevékenységi körét, valamint az osztály dolgozóinak munkaköri feladatait.
|
|
|
Gondoskodik a munka összehangolásáról és a szervezeti egységek közötti együttműködés biztosításáról.
|
|
|
Gondoskodik a hatáskörök, jogkörök osztályon belüli rendezéséről és gyakorolja a jogszabályban részére megállapított jogokat.
|
|
|
Együttműködik a hivatal más osztályaival a testületi munka elősegítése és a törvényesség biztosítása érdekében
|
|
|
Kapcsolatot tart a nem önkormányzati tulajdonú – múzeum, levéltár – művelődési intézmények vezetőivel.
|
|
|
Segíti a városban megrendezésre kerülő sport és művelődési rendezvények lebonyolítását.
|
|
|
Közreműködik a helyi közösségek iskoláztatási igényeinek feltárásában, az igények egyeztetésében, a helyi oktatásfejlesztési terv kidolgozásában.
|
|
|
Részt vesz a képviselőtestület intézmény megszüntetésére, átszervezésére, feladatának megváltoztatására, nevében megállapítására vonatkozó döntéseinek előkészítésében.
|
|
|
Szervezi és irányítja az óvodák, iskolák szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó önkormányzati döntés végrehajtását.
|
|
|
Figyelemmel kíséri az oktatási intézmények és háttér intézményei – Pedagógiai Szakszolgálat, GESZ – működését.
|
|
|
Közreműködik az intézmény költségvetésének meghatározásában, illetve módosításával összefüggő döntések előkészítésében.
|
|
|
Részt vesz az iskoláztatással kapcsolatos feladatok ellátásában közreműködő szervezetek, önkormányzatok együttműködési megállapodásainak előkészítésében.
|
|
|
Ellátja az önkormányzati intézményvezetők kinevezésével, illetményének megállapításával, munkaviszony megszüntetésével, kitüntetésével, jutalmazásával kapcsolatos döntés-előkészítő, valamint szervezési teendőket.
|
|
|
Részt vesz az önkormányzat tulajdonában lévő oktatási intézményekben fizetendő élelmezési térítési díjak meghatározására vonatkozó önkormányzati rendelet előkészítésében.
|
|
|
Ellátja az Önkormányzat Jegyzője által a Közszolgálati Szabályzatban részére átruházott munkáltatói feladatokat.
|
|
|
Kapcsolatot tart az önkormányzati intézmények vezetőivel, egyházi intézmények, civil szervezetek, egyesületek, alapítványok vezetőivel.
|
|
|
Egyéb társhatóságokkal való kapcsolattartás
|
|
|
|
Szakhatóságokkal való kapcsolattartás
Ellenőrzi és értékeli az érvényben lévő jogszabályok, határozatok érvényesülését a nevelési, oktatási intézmények munkájának egészében, az intézményvezetés tevékenységében.
|
|
Elősegíti az intézményvezetés oktatáspolitikai tájékozottságát, a munkavégzéshez információt, tájékoztatást ad.
|
|
Az óvodák, általános iskolák vonatkozásában figyelemmel kíséri a nevelő-oktató munkához szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítását, fejlesztését.
|
|
Kapusné Dunás-Varga Ibolya ifjúsági referens
Tel: 76/562-030
Email: muvelodes@kiskunfelegyhaza.hu
Munkakör:
- Segíti és felügyeli a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat munkáját.
|
- Közreműködik a Képviselőtestület által elfogadott Ifjúsági Koncepció megvalósításában.
|
- Elősegíti és felügyeli az intézmények diákönkormányzatainak munkáját, más szervezetek ifjúságot érintő programjait.
|
- Közreműködik a települési önkormányzat helyi ifjúsági szervezetekkel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseinek meghatározásában.
|
- Közreműködik a városi drog- és AIDS prevenciós munkában, elősegíti az ifjúság veszélyeztetettségét megelőző tevékenység megvalósulását.
|
- Elősegíti az ifjúság ifjúságpolitikai tájékozottságát. Előadásokat, fórumokat szervez.
|
- Ellátja az ifjúsággal kapcsolatos hivatali ügyviteli és adminisztratív teendőket.
|
- Elősegíti az ifjúság pályaválasztási tevékenységét információk, propaganda-anyag közreadásával.
|
- A gyermekek, fiatalok számára programokat /kulturális bemutató, vetélkedő, fesztivál/ szervez.
|
- Közreműködik az egészséges életmód kialakítását szolgáló programok szervezésében, a szenvedélybetegségek megelőzésével, valamint a gyógyult szenvedélybeteg tanulók beilleszkedésével összefüggő szabadidős tevékenység szervezésében.
|
|
|
Garaczi Veronika ügyintéző
Tel: 76/562-028
Email: muvelodes@kiskunfelegyhaza.hu
Munkakör:
|
|
Ellátja a Művelődési Osztály adminisztrációs teendőit.
|
|
|
Végzi a Művelődési, Oktatási és Vallásügyi Bizottság jegyzőkönyvvezetését, adminisztrációját.
|
|
|
Ellátja a Félegyházi Közművelődésért Közalapítvány jegyzőkönyveinek vezetését és adminisztrációját.
|
|
|
Végzi az osztály munkájával összefüggő egyéb jegyzőkönyvek vezetését.
|
|
|
Kezeli a pályázatok dokumentációját, részt vesz a pályázatok előkészítésében, segíti azok elbírálásának előkészítését.
|
|
|
Elkészíti a különböző statisztikai összesítőket.
|
|
|
Szervezi és kezeli az osztályra beérkező posta- és ügyfélforgalmat.
|
|
|
Ellátja mindazon feladatokat, amelyekkel az Osztály Vezetője, a Jegyzői Iroda Vezetője, vagy a Hivatalvezetés esetenként megbízza.
|
|
|
Kezeli, figyelemmel kíséri az outlook-on a napi levelezést,és az érintettek felé továbbítja megjelenő információkat.
|
|
|
Együttműködik és szoros kapcsolatot tart a Képviselőtestület Művelődési, Oktatási és Vallásügyi Bizottságával, valamint Ifjúsági és Sport Bizottságával, illetve a képviselőkkel.
|
|
|
Együttműködik a Polgármesteri Hivatal osztályaival, az Önkormányzat dekoncentrált szerveivel.
|
|
|
Együttműködik az Önkormányzat oktatási, művelődési ágazathoz tartozó intézményeivel, alapítványokkal, egyesületekkel, civil szerveződésekkel.
|
- Ellátja a neveléssel, oktatással kapcsolatos ügyviteli és adminisztrációs teendőket.
- Szükség szerint helyettesíti az osztályvezetőt.
Vas László közművelődési és sajtó referens
Tel: 76/562-023
Email: muvelodes@kiskunfelegyhaza.hu
Munkakör:
|
|
- Részt vesz a képviselőtestület közművelődést érintő fejlesztési elképzeléseinek előkészítésében, közművelődési tevékenység és szolgáltatások közösségi színteréül szolgáló hely, intézmény kialakításában, szolgáltatás megszervezésében, illetve feladat megszűnés esetén azok megszüntetésében, átszervezésében.
|
|
|
- Közművelődési, közgyűjteményi és művészeti intézmények, szervezetek tekintetében a fenntartással és működtetéssel kapcsolatos képviselőtestületi döntéseket előkészíti.
|
|
|
- Részt vesz a közművelődési, közgyűjteményi és művészeti tevékenységek önkormányzati irányítási, ellenőrzési feladatainak megvalósításában.
|
|
|
- Szervezi a művészeti alkotások közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezését, áthelyezését.
|
|
|
- Beszerzi a művészeti alkotások művészi értékére vonatkozó szakvéleményt.
|
|
|
- Részt vesz az önkormányzati kiadványok kiadásával, terjesztésével kapcsolatos feladatok ellátásában.
|
|
|
- Kapcsolatot tart a nem önkormányzati tulajdonú múzeum, levéltár, művelődési intézmény vezetőjével, gondoskodik az információ cseréről, tevékenységük tekintetében a Képviselőtestület tájékoztatásáról.
|
|
|
- Segíti és koordinálja a városi közművelődési intézményekben /művelődési ház, könyvtár/ és a különböző szervezeti keretek köz folyó, általános és szakmai műveltséget gyarapító, valamint önművelésre nevelő tevékenységet.
|
|
|
- Segíti az önkormányzati tulajdonú intézményekben és szervezetekben a műkedvelő művészeti mozgalom – kiállítások, fesztiválok, könyvnapok, kulturális hetek, Félegyházi Napok, író-olvasó találkozók, helyi tömegkommunikációs eszközök, együttesek – műsorainak, eseményeinek megszervezését.
|
|
|
- Segíti a helyi társadalmi szerveződések kulturális tevékenységét.
|
|
|
- Elvégzi a közművelődési feladatok támogatását szolgáló pénzeszközök felosztásával járó adminisztrációs feladatokat, figyelemmel kíséri, ellenőrzi a felhasználást.
|
|
|
- Részt vesz a városi ünnepi rendezvények terveinek kidolgozásában, a rendezvény előkészítésében.
|
|
|
- Előkészíti a helyi önkormányzat képviselőtestületének az önkormányzat által fenntartott közművelődési, közgyűjteményi intézmények elnevezésére vonatkozó döntéseit.
|
|
|
- Feltárja az önkormányzat által a helyi sajtóval, közszolgálati televízióval, rádióval szemben támasztott igényeket, az önkormányzati munka lehető legnagyobb nyilvánosságának lehetőségeit.
|
|
|
- Rendszeresen tájékoztat a döntéshozó nyilvánosságot érintő döntéseiről, tevékenységéről, munkájával kapcsolatos eseményekről.
|
|
|
- Informál a Polgármesteri Hivatal munkájáról.
|
|
|
- Figyelemmel kíséri a helyi és országos sajtó, a helyi közösségek, ezen belül az Önkormányzatot és a Polgármesteri Hivatalt érintő közléseit, arról a hivatalban tájékoztat, figyelemmel kíséri azok pontosságát, szükség esetén eljár /pontosítás, helyesbítés, stb./
|
|
|
- Folyamatos kapcsolatot tart a helyi és regionális média munkatársaival, munkájukat segíti.
|
|
|
- Szaktanácsot ad az Önkormányzat leghatékonyabb PR-jének kialakításához.
|
|
|
- Ellenőrzi a szakterületéhez kötődő, Önkormányzattal kötött megállapodások, szerződések megtartását, az önkormányzati támogatások felhasználását.
|
|
|
- Kapcsolatot tart a Képviselő Testület Művelődési, Oktatási és Vallásügyi Bizottságával, egyéb Bizottságaival, képviselőkkel, a Polgármesteri Hivatal osztályaival, az Önkormányzat valamennyi intézményével, társhatóságokkal, a közművelődési intézmények és közgyűjtemények helyi és regionális szervezeteivel, közművelődési egyesületekkel és civil szervezetekkel, továbbá a város és régiója hírközlőivel és médiájával.
|